Soltszentimre község
Adatok
Régió: Dél-Alföld
Megye: Bács-Kiskun megye
Kistérség: Kiskőrösi kistérség
Lakosság: 1440 fő
Terület: 44.49 km2
Népsűrűség: 32,37 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 78
Fekvése
Soltszentimre valamivel több, mint 1400 lelkes község Bács-Kiskun megyében. Kiskőröstől É-ra 20 km-re, Kecskeméttől DNY-ra 50 km-re helyezkedik el. Keletről a Kiskunsági homokhátsághoz tartozó területek, nyugatról szikes puszták határolják. Érinti a Budapest-Kelebia vasútvonal.
Története
Soltszentimre történelme két részre osztható, 1890 előttire és az utánira. Már az Árpád-kor idején létezett ezen a helyen település (első okleveles említése 1211-ben, Zenthemreh néven), de az egykori Szentimre keletkezési éve nem ismert. Középkori templomos helységek között 1346-ban említik. A kalocsai levéltári adatok között is megtaláljuk hitelt érdemlően nevét 1408-ban. A honfoglalás korából maradt ránk az a csontlemezzel díszített fanyereg, ami ma a Nemzeti Múzeumban látható. Másik középkori emléke XIII.-XIV. században épült, Csonka-toronyként ismert templomrom. A török háborúk alatt a település 1529 táján a környező falvakkal elpusztult. A hódoltság után csak lassan népesült be. A terület sokáig a Földváry család tulajdona volt, 1864-ben osztályegyezség útján 5 részre osztották a 9000 holdnyi birtokot. A falu szempontjából 3 rész lényeges, ezek új tulajdonosai Blaskovits Kálmán és Sándor, br. Kaas Eduárdné (Ivánka Ida) és Ivánka Zsigmond lett. A legnagyobb kiterjedésű terület gazdája Ivánka Zsigmond volt, örököse Ivánka Oszkár, ő adta el birtoka egy részét egy 85 tagú vevőtársaságnak, akik megvetették a mai falu alapjait. Az 1890. okt. 27-én kötött birtokeladással indult el a község újkori történelme. Az építkezések az Ivánka kastély környékén kezdődtek el. Az akkor még Akasztóhoz tartozó településnek 1916-ban önálló római katolikus lelkészség létrehozását engedélyezte Lipót kalocsai érsek. 1919. február 15-én alakult önálló községgé Pusztaszentimre néven, amit 1924-ben változtattak véglegesen Soltszentimrére. Ivánka Oszkár egykori kastélyát 1920-ban vásárolta meg a falu Polgármesteri Hivatal céljára.A református templom 1936-ban, a katolikus 1937-ben készült el. 1951-ben vezették be a faluba a villanyt. 1990-ben készült el a vezetékes vízhálózat, 1992-ben pedig földgáz ellátás került kiépítésre. 2003-tól működik a szervezett szemétszállítás, a szennyvízhálózat 2006-ban készült el.
Nevezetességei
.
A Csonkatorony A Csonkatorony légifotójaCsonka-torony: Árpád-kori műemlék, bár pontos építési ideje nem ismert. A templom alapja XI.-XIII. században készülhetett (bár az 1961-es ásatások során az építési időt a XIV. századra tették, a szentély 3 oldalon zárodó nyolcszög kiképzése miatt – gótikus jelleg), amihez egy hajdani római castrumot is felhasználhattak – a falában ma is több római tégla található (a környéken római kori cserépmaradványok is előkerültek). A templom román stílusbam épült, vastag lőrésszerű ablakokkal, így valószínű, őrtoronynak is használták. Sem támpillérre, sem faltagozódásra utaló nyomok nem lelhetők fel.
Források
Következő községek
Soltvadkert | Sóly | Solymár | Som | Somberek | Somlójenő | Somlóvásárhely | Somlóvecse | Somodor | Somogyacsa | Somogyapáti | Somogyaracs | Somogyaszaló | Somogybabod | Somogybükkösd | Somogycsicsó | Somogydöröcske | Somogyegres | Somogyfajsz | Somogygeszti | Somogyhárságy | Somogyhatvan | Somogyjád | Somogymeggyes | Somogysámson | Somogysárd | Somogysimonyi | Somogyszentpál | Somogyszil | Somogyszob | Somogytúr | Somogyudvarhely | Somogyvámos | Somogyviszló | Somogyzsitfa | Sonkád | Soponya | Sopron | Sopronhorpács
További községek
Kompolt | Kóny | Szamossályi | Miháld | Mátyásdomb | Sümeg | Kápolna | Bugac | Lókút | Barbacs | Palotás | Zajk | Csörötnek | Bózsva | Somogymeggyes | Nemesszentandrás | Balástya | Egercsehi | Dorog | Gyöngyössolymos | Komjáti | Sajópetri | Rimóc | Gagybátor | Hidas | Nagypáli | Nick | Szárliget | Peterd | Somogyaracs | Csáfordjánosfa | Döbröce | Zalavár | Mogyoróska | Onga | Pálmonostora | Hosszúpályi | Mosdós | Alsógagy | Pocsaj | Somogybabod | Balogunyom | Bonyhádvarasd | Püspökladány | Rákócziújfalu | Bajna | Gelse | Kozármisleny | Simonfa | Hencida
